Kímélő ételek, diéta

Zsenge tökfőzelék kis csavarral
• 2010. június 18.

Most már nem csak tölteni valóan zsenge, apró tököcskék vannak a piacon, hanem gyalulhatóra nőttek is. Kedvenc savanyúságosunknál mindig van egészen frissen gyalulva is, így aztán különösebb munka nélkül főzhető meg ez a villámgyors főzelék.

Ezen most egészen hagyományos fasírtgolyók voltak, de hústalan napokra a gombafasírt lehet az igazi feltétje.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Húsmentes fogások, Kímélő ételek, diéta Nincsenek megjegyzések →

Könnyű tavaszi vacsora spárgával
• 2010. május 26.

A spárgához a hollandi mártás a nagy klasszikus, de annak elkészítése nem a legegyszerűbb, és sokaknak tiltakozik az epéje annyi vaj ellen.

Ez a Dél-Tirol fővárosáról elnevezett mártás lényegesen egyszerűbb, hamarabb meg van és szintén remekül illik a spárgához.

(tovább…)

Kategória: Fogyókúra, Húsmentes fogások, Kímélő ételek, diéta Nincsenek megjegyzések →

Spárgás csirkemell – Pünkösdre is diétásan
• 2010. május 22.

A keresztény hagyomány szerint Pünkösd a szentlélek kiáradásának, kiteljesedésének ünnepe, amit Húsvét után 50 nappal köszöntenek. Neve is a görög ötvenedik napból ered.

Nincsenek olyan „kötelező” étkei, mint akár Húsvétnak, vagy Karácsonynak. Tavaszi ünnep lévén az első zöldségek és baromfiak kerültek asztalra, de a bárány sem volt ritka.

A csirke, az újkrumpli és a spárga mind olyan, ami nem csak finom, de nyugodtan az ünnepi menübe is illeszthető.

(tovább…)

Kategória: Fogyókúra, Kímélő ételek, diéta, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Paprikás, avagy a könnyített pörkölt
• 2010. május 10.

Vállalom, hogy ezzel a recepttel többek előtt nem leszek népszerű.

Az ízlés dolga, hogy valaki csak a száraz húsokat szereti, vagy a zsírosabb, bőrös darabok is kedvére vannak. Ez ugyanis az utóbbi kategóriába tartozó csülökből készült. nem is akármilyenből, hanem igazi malac csülökből. A zsenge hús a könnyen olvadósra puhuló bőrével, ami alatt zsír alig akad, rendkívül izgalmas alapanyaggá teszik.

Az ember szívesen kóstol szokatlan, különleges ízeket, de a hagyományos fogások is csak sorra kerülnek időről időre. Magyar konyhánk egyik alapíze a hagymás, paprikás lében párolt hús, amit általában a pörkölt vagy paprikás névvel illetünk. Most nem mennék bele annak taglalásába, hogy az egyes elnevezések mennyire kapcsolódnak a készítés módjához és mennyire tájjellegűek, sokkal fontosabb most az, hogy az itt leírt technikával készült fogásba nem kerül zsír csak annyi, ami a húsban volt. Ezáltal könnyebben ehetik a bármilyen okból zsírkerülő étrenden élők is, bármilyen pörköltnek alkalmas húsrészből készítve.

(tovább…)

Kategória: Fogyókúra, Kímélő ételek, diéta, Technikák - trükkök 2 hozzászólás →

Sertéssült tejben
• 2010. február 18.

Tudom, hogy sokaknak idegenül hangzik a sülthús és a tej párosítása, először nekem is fura  gondolat volt. Aztán eszembe jutott, hogy Édesanyám marhahúst párolt tejben, és nem csak fantasztikusan puha lett, de nagyon finom volt az íze is. Ha pedig marhával jó volt, disznóból se lehet rossz, így aztán nekiálltam kipróbálni, amit nem bántam meg.

Nyugodt szívvel ajánlom azoknak is, akiknek a családja mérsékelten lelkesedik az újításokért, ezt mindenki szívesen fogadja. Combból készítve, teflonban, egész kevés zsiradékon körbepirítva jól beleilleszthető egy kíméletes fogyókúra menüjébe.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok, Fogyókúra, Kímélő ételek, diéta Nincsenek megjegyzések →

Borjúragu leves
• 2010. február 17.

Hálás dolog a raguleves. Tartalmas, sűrű, egytálételként is kínálható, ugyanakkor nem is drága, hiszen negyed kilónyi húsból jókora adagot főzhetünk. Van még egy fantasztikus tulajdonsága: a megrögzött ragadozókba is sikerül ilyen formában jókora adag zöldséget beletáplálni. Remekül bele illeszthető kímélő, fogyókúrás étrendbe is.

Sokféle húsból készíthető, csak annyi a követelmény, hogy zsenge, hamar megpuhuló hús legyen. A vén marhát ne ebbe szánjuk, ahogy a szálkás kakast se, de csirkétől, malacon át a borjúig szabadon válogathatunk.

(tovább…)

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Levesek Nincsenek megjegyzések →

Citromos halfilé – könnyű ebéd lábadozó gyomorba
• 2010. január 13.

Ha rosszabbul nem leszek, csak megmaradok. A tegnapi gyógypempő után már valami komolyabb dologra is ráéheztem. Egy takarékra tett gyomrot nem lenne szerencsés mondjuk egy velős pacallal bemelegíteni – nincs is idehaza – kiszedtem egy zacskó pangasius filét a fagyasztóból. Azon fagyottan tekertem rá színes borsot és megcsepegtettem citromlével, majd macskaálló módon lezárt műanyag dobozban hagytam kiolvadni.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Halételek, Kímélő ételek, diéta Nincsenek megjegyzések →

Szaftos bejgli, nem csak tojásérzékenyeknek
• 2009. december 03.

krumplis-beigli

Ismét egy régi recept, úgy a 30-as évek tájáról, ami így a karácsonyi bejgliszezon közeledtével igazán aktuális. Külön érdekessége, hogy a tésztájában nincs tojás, így aki arra érzékeny, vagy más okból kerüli, az a tetejét se keni meg vele, és nyugodtan megeheti.

A bejgli olyan hagyomány, annyira a Karácsonyhoz kapcsolódik, hogy nehéz elképzelni nélküle az Ünnepeket. (Azért csöndesen megsúgom, hogy vannak évek, amikor juszt sem sütünk bejglit, inkább összetöltjük egy tepsibe, és flódni lesz belőle.) Ennek a receptnek a nagy előnye, hogy sokáig friss, szaftos marad a tésztája, nem kell a végét szárazon legyűrni, vagy kerülgetni.

(tovább…)

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Sütemények 1 megjegyzés →

Gombás borjúhús tekercs
• 2009. november 10.

borjurolad1aNem tömegétkeztetésre való a borjúhús, de időnként csak asztalra kerülhet. Olyankor érdemes lecsapni rá, amikor szép nagy szeletet lehet vágatni belőle a hentessel, mert abból lehet szép tekercseket csavarni.

40 dkg borjúcomb

2 dkg zsír
2 dkg hagyma
10 dkg friss gomba (lehet több is)
10 dkg darált (borjú)hús
őrölt fekete bors
kakukkfű
petrezselyem zöldje
4 dkg zsír
1 fej hagyma
1 késhegynyi pirospaprika

(tovább…)

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Marhahúsok, Más húsételek 1 megjegyzés →

Krumpligombóc liszt és tojás nélkül
• 2009. november 06.

krumpligombóc1a

Ez egy klasszikus német köret receptje, Magyarországon kevéssé ismert ez a fajta. Nem a nekünk megszokott krumplis tészta, amiből pl. a szilvásgombócot csináljuk, hanem kifejezetten köretnek való, elsősorban mártásos húsokhoz. Ugyan nem ezért találták ki ilyen módon ezt a receptet, de akár tojásmentes, akár gluténmentes diétába beleilleszthető.

Fontos, hogy ne szétfövős fajta krumpliból készítsük, különben a gombócaink is szét fognak főni. Nyugodtan csinálhatunk nagyobb adaggal, ami megmarad másnap remekül megmelegíthető, egy serpenyőben körbepirítva.

salátának való krumpli

bors
szerecsendió

(tovább…)

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Köretek Nincsenek megjegyzések →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos